+36-20-662-4569 christina.kulcsar@gmail.com

Szeretnék neked bemutatni egy kutatást, amelyet Dr Wayne W. Dyer említ Az ambíciótól az értelemig” című filmben.

A film tanulsága, hogy megtudhatod, hogyan találd meg életcélodat, mitől történik meg a „kiteljesedés”, hogyan lehet növelheted az önbizalmad és hogyan válhatsz boldoggá és kiteljesedetté.
“Az élet délutánja nem élhető a délelőtti elvek szerint, mert ami elég volt délelőtt, kevés lesz délután. És ami igaz volt délelőtt, délutánra már hazugság lesz belőle.”  /Dr Wayne W. Dyer/

Megváltozhatnak az életcéljaink

Ennek a kutatásnak az eredménye megmutatja, hogyan változnak meg az életcélok, a prioritások a 2. szakaszban. Azaz mikor sikerül felismerned és átvenned az irányítást az egód felett, hogy elkezd végre élni azt az életet, amiért születtél.
De mielőtt ismertetném az eredményt, pillantsunk rá egy kicsit az egó működésére.

Úgy gondolom egót nem eldobni, hanem megszelídíteni kell, mint egy vadlovat. Te legyél a magad ura és ne az egód.  Azaz ne a tanult viselkedésmintáid és félelmeid irányítsanak téged, hanem az intuíciód, a belső tanítód, a lelked vezesse az életedet. Azonban szeretettel tanítsd őt a feladatára, hogy segítsen a földi életedben.

Van egy indiai történet, amely az egók működéséről szól:

Volt egy falu, ahova időnként ellátogatott a maharadzsa, de mielőtt ezt megtette, megüzente a falu lakóinak, hogy érkezni fog, és mikor odaér, mindenki köszöntse őt meghajlással. Így is történt egyszer, hogy érkezett a maharadzsa. Minden lakó a faluban meghajolt, azonban a fa tövében ült egy koldus ember. A maharadzsa nagyon ideges lett, hogy ez az embert nem köszönti őt illendően. Meg is kérdezte az egyik falubálitól, ki ez a szemtelen ember, aki ellent mer mondani neki a nagy maharadzsának.

Az ember így szólt: Ó, drága uram, ő a falu különc bolondja. Nem régen érkezett hozzánk, folyton csak a fa tövében ül egymagában és mindig kedve szerint cselekszik. Úgy gondolta a király, hogy ezt nem hagyhatja annyiban és odament a koldushoz: Hogy képzeled, te nyomorult koldusember, te falu bolondja, hogy nem hajtasz fejet előttem, hát tudod, én ki vagyok?
Így szólt a koldus: Tudom ki vagy, de te tudod-e ki vagy valójában? Meghajlok neked, ha a te urad, aki az én szolgálóm fejet hajt a világ előtt.

A maharadzsa abban a percben megvilágosodott, elosztotta a szegények között a vagyonát és szerzetesnek állt.

Kvantumpillanat

Ezt a váltást, ezt a mozgást, az ambíciótól az értelemig, életed délelőttjéből a délutánba, általában megelőzi, egy kvantumpillanatnak nevezett valami, mint ahogy a történetből is kiderül.
A kvantumpillanat olyan jellemzőkre utal, amiket, egy Maslow-féle csúcsélmény során élsz meg.

  • nagyon élénk
  • meglepetés
  • jótékonyak, mindig jó érzéssel járnak
  • tartós, örökre veled marad

A TAO tanítása: „Add át magad az életnek!”

Ha nem avatkoznál bele életed irányításában, és hagynád, hogy alakítva légy – semmi sem marad elvégezetlenül. Mind az, amire szükséged van, ott lesz neked, hiszen az értékek megváltoznak az életedben.

És akkor lássuk a kutatást, hogyan változik meg nők és a férfiak értékeinek fontossági sorrendje

Nők prioritási sorrendje a kvantumpillanat, az átváltás előtt, azaz délelőtt, a legfontosabbtól, a kevésbé fontosig:

  • család
  • függetlenség érzés
  • hivatás, karrier
  • beilleszkedés
  • vonzó külső (megfelelni akarás)

Az egó vágyai összegezve: Nálam is fontosabb a családom, de szeretném magamat függetlennek érezni, helyt állni a munkámban és az egész társadalomban, mindig szép lenni, azaz mindenkinek megfelelni.

Kvantumváltás utáni, azaz élet délutánjának fontossági sorrendje a nőknél:

  • az én személyes fejlődésem (Miként fejlődök emberi mivoltomban? Mit érzek magammal kapcsolatosan?)
  • önbecsülés (Érek én valamit? Hogy vagyok én magammal? Értékes emberi lény vagyok-e?)
  • spiritualitás
  • boldogság
  • megbocsájtás, elengedés

Az élet célja összegezve: Én vagyok a legfontosabb, szeretem magamat, egy magasabb tudat része vagyok, boldog pillanatokkal teli, mert ez élet szép dolgaira koncentrálok, szabad vagyok, mert mindent elengedek, amire nincs szükségem.

Férfiak prioritási sorrendje a kvantumpillanat, az átváltás előtt, azaz délelőtt, a legfontosabbtól, a kevésbé fontosig:

  • gazdagság, a pénz halmozása
  • a kaland érzése (neki indulni, és meghódítani a világot)
  • teljesítmény
  • az öröm gondolata
  • tisztelet

Az egó vágyai összegezve: Legyen minél több pénzem, éljek át minél több kalandot, fontos, hogy sikereket érjek el, hogy örömöket éljek át, és hogy tiszteljenek.

Kvantumváltás utáni, azaz élet délutánjának fontossági sorrendje a férfiaknál:

  • spiritualitás
  • személyes béke (kevesebb stressz, szorongás)
  • család
  • Isten akarata (Mi a célja az életemnek?)
  • őszinteség (Milyen őszinte vagyok emberként az érzelmeimmel kapcsolatban. Mennyire vagyok hiteles?)

Az élet célja összegezve: Egy magasabb tudat része vagyok, békében élek önmagammal és a világgal, a családom nagyon fontos számomra, bízom a gondviselésben, őszinte vagyok önmagammal, az érzéseimet bátran ki tudom fejezni.

Neked mi a sorrend?

Andrasibetty.com